Konfliktusaitok vannak a digitális kütyük miatt otthon? Segítek működő megoldást mutatni! Szülőként megoldást keresel a digitális világ kihívásaira? Akkor jó helyen jársz! Szeretettel várjuk a kedves Szülőket 2024. április 17-én, szerdán - kissé később! - 17.45-re Fülöp Hajnalka, a Safer Internet Program oktatója előadására, a Páduai Szent Antal Iskola aulájában. A program támogatói a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a SaferInternet.hu és a Hajnalcsillag Alapítvány. Plakát a Részletekben. az iskola vezetősége, Szülői Közössége és a szervezők
Kedves Szülők!
Tájékoztatni szeretnénk benneteket az udvar fejlesztés jelenlegi állásáról:
1. Először is hálásan köszönjük az eddig befolyt adományokat! A meghirdetéstől a mai napig 3.650.000 forint érkezett be 35 család részéről "udvarfejlesztés" közleménnyel a Hajnalcsillag Alapítvány számlájára.
Március 15-18 között hét 11. osztályos tanulóval és Varga Ágnes tanárnővel Padovába látogattunk. 15-én délután értünk Padovába, ahol este még tettünk egy kellemes sétát a történelmi városközpontban. A másnapot a Szent Antal Bazilikában kezdtük: Szent Antal sírjánál imádkoztunk, megnéztük ereklyéit, megcsodáltuk a templomot, és egy helyi atyától áldást kaptunk iskolánkra, minden dolgozójára és tanulójára. A napot Európa harmadik legnagyobb terén, a Prato della Vallén folytattuk, ahol a csodálatos időnek köszönhetően a szabadban ebédeltünk, piknikeztünk. Ezután Padova egyéb nevezetességeit néztük meg: az egyetemet, a városi élet központjának számító Piazza delle Erbét és a történelmi jelentőségű Pedrocchi kávéházat, ahol megkóstolhattuk a ház specialitását, a mentakrémes kávét. Este ellátogattunk Itália és Európa művészettörténeti szempontból egyik legjelentősebb helyére, a Scrovegni kápolnába...
Mindenkit szeretettel várunk a Muzsika Bérlet 4. koncertjére 2024. március 22-én 18 órakor.
Az este programjának részletei a teljes plakáton, a részletekben olvashatók.
2024. március 5-én rendezték Budapesten a B33 országos selejtezőt, ahol egy általános iskolás fiú és egy középiskolás lány csapattal vettünk részt. Sajnos a fiú csapat nem jutott tovább a 'halálcsoportból', ahonnan a legjobb négy közé két csapat is bejutott - sajnos a miénk lett a harmadik. A lányoknál szerencsésebb volt a sorsolás, és fokozatosan javuló játékkal, lépésről lépésre, nagyon szoros mérkőzéseket játszva a döntőig jutottak el. A döntőben ugyan a kecskeméti Egészségügyi Szakközépiskola kerekedett felül, de a páduais lányok így is az országos döntőbe jutottak! A csapat tagjai: Ádám Tamara 10.g, Fodor Janka 11.g, Horváth Zsófia 11.g, Orbán Lilla 12.g. Gratulálunk a csapatnak, és sikeres felkészülést kívánunk a júniusi országos döntőre!
Tóthné Magyarvári Krisztina
Lehetőségünk nyílt meglátogatni a Francia Intézetet 2024. március 7-én, csütörtökön, amikor is sok franciául tanuló diákkal együtt megnéztük a Bernadette című filmet, amelye egy nagyon elgondolkodtató, többnyire igaz történetet mutatott be. Nagyon érdekes volt a film és a Intézetben tett látogatás is! 11.g franciások, Fodorné Frankovits Judit
Nagy szeretettel várjuk az iskolába készülő gyerekeket és szüleiket a Páduai Szent Antal Iskolába, az Iskolanyitogatóra 2024. március 9-én! Sok érdekes játékkal készülünk, és senkit nem engedünk haza üres kézzel! Gyülekező 9:30 és 9:45 között. Tornacipő használata szükséges! Kérjük, hogy az alábbi regisztrációs felületen jelentkezzenek, ezzel is segítve munkánkat: https://forms.office.com/e/Tg9nt5d2f2?origin=lprLink
Kedves Szülők!
2024 április elején szülői kezdeményezéssel az Iskola vezetősége és a Hajnalcsillag Alapítvány támogatásával beindul az iskola udvarának teljes körű megújítása.
A Himnusz születésnapját ebben az évben rendkívül színes programokkal ünnepeltük: az első órában az alsóbb évfolyamok Makkai Tünde és Módli Ágnes tanárnők vezetésével a 8. a bábjátékát, az Egyszer egy királyfi mesét élvezhették és énekelhették végig. A harmadik órában a nagyobbak - a kultúra humoros oldalát erősítve - Ujházy Márti néni bevezetője után Szilágyi György Sülttök balladáján, majd a tanárok színtársulatának tolmácsolásában Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt c. jelenetén derülhetett. A szereplőket animálta Frankovits Judit, dramaturg: Ujházy Márta, zene: Mayer Angyalka. Képek a Galériában. A következő órában
Szereted a kihívásokat?
Szívesen megismernéd Magyarország egyik legszebb vidékének rejtett kincseit, vagy Székelyföld gyönyörű tájait?
Nem akarod a nyarad a mobiloddal kettesben tölteni?
Akkor köztünk a helyed!
Iskolánk kettő, egy hetes kerékpáros vándortábort szervez az idei nyáron: a Bükk-Aggtelek útvonalon az 5-9. osztályosoknak, illetve a Székelyföld útvonalon a 8-12. osztályosoknak.
Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
OM azonosító: 032450
Cím: 2081 Piliscsaba Béla király útja 72.
Tel: 26/375-322
Email: titkarsag@paduai.hu
Adószám:18669134-2-13
Bankszámlaszám: 11101404-18669134-36000001
Süti beállítások